4. Rész

Az ébresztőm igencsak hangos riasztására riadtam fel, oly' annyira, hogy az erős mozdulattól legurultam az ágyamról. Az első tanítási nap a hosszú nyár után. A múlt heti este történései még frissen száguldoztak fejemben, ugyan az alkohol utáni nyomok eltűntek, de kellemetlen érzéssel töltött el, hogy megismertem Ashtont. Mobilom kijelzőjére pillantottam, kellő képen késésben voltam, hamarosan becsengetnek.  Nem szerettem volna még jobban belemerülni gondolataimba, fel kellett magam pörgetni egy kicsit, hogy beérjek a tanítás kezdetére. Az utolsó előtti évemet kezdem a suliban, nem szeretném, ha a mostani év végi bizonyítványom szörnyen sikeredne. Tengerbiológus szeretnék lenni, kiskorom óta vonz a víz - régebben szörfórákra is jártam, de volt egy kellemetlen élményem és azóta nem szívesen állok deszkára -, illetve a benne lévő élővilág is, és szerintem a világ egyik legcsodálatosabb dolga új egyedeket és példányokat felfedezni, lent a mélyben. Ehhez azonban egy jó bizonyítványra és érettségire van szükségem.

Első utam a ruhás szekrényemhez vezetett, ahonnan kirángattam egy rojtos, fehér pólót, aminek a háta csipkézve van és egy sötétkék szoknyát. Kapkodva akasztgattam fel a fürdőmben lévő fogasra a kicsit rongyos ruháimat, mondván nem kell azt vasalni, majd a fürdőszoba forró gőze kicsit kiegyenesíti. Sietségemnek köszönhetően, elcsúsztam a zuhanyzóban és majdnem kitörtem a zuhanyzó üvegajtaját, mivel azt az egyet láttam biztos pontként, amiben megkapaszkodhattam. Szegény fogsorommal is rendesen elbántam, ínyem rendesen vérzett és attól féltem, hogy a következő naptól a nagyapám protkójával kell élnem. Fúj. Hajamat eszeveszett tempóban kezdtem el kifésülni, remélhetőleg nem kapok valami kóros hajhullásos betegséget, amiért megerőszakoltam a hajhagymáimat, minden esetre aznap is bevettem az összes vitaminomat és rákentem minden lehetséges olajat. Az ember egyik hátránya, ha óceán mellett él, az a magas sótartalmú levegő, ami kikészíti a hajat, így különösen oda kell figyeljen hajkoronájára. Először megszárítottam, de az idióta sós-párás időjárás miatt elkezdett össze-vissza szállni, és egy idő után kegyetlenül behullámosodott. Azután felfogtam egy magas copfba, ekkor rájöttem, hogy mégis csak mindenki jobban jár, ha befonom, szóval elveszítve 6 percet az életemből és a készülődési időmből, befontam. Sminkemmel nem sokat tétováztam, amihez hozzáért a kezem azt kentem fel. Furcsán álltam meg a tükör előtt, ugyanis szokatlan módon ugyanazt a sminket kentem fel, amit a múltkori kis összejövetelünk előtt - a rúzs kivételével, minden passzolt. Még Isten se tudta úgy keverni a sminkes cuccaimat, hogy az az átkozott vörös rúzs a kezembe akadjon. Helyette egy hűsítő, barackos szájfényért nyúltam, ami egész kellemes érzést adott ajkaimnak, és mellesleg az illata, íze is mennyei volt. Nehéz volt megállni, hogy olykor ne nyaljam meg. – Közben égig Summer szavai visszhangzottak fejemben, miszerint soha nem árt kísérletezni egy kicsikét. Az utolsó simításoknál járhattam, mikor ügyetlenségem miatt kiejtettem kezemből a hordozható sminkes tükröm - helló 7 év balszerencse és mínusz egy tükör. Nem baj, legalább megtanultam, hogy az ember nem tud egyszerre púderezni, tükröt tartani és bepakolni a táskába -, s mivel így is óriási késésben voltam, hanyagul a földön hagytam, abban reménykedve, hogy előbb érek haza, mint anya és nem akad ki a kisebb káosztól, ami eluralkodott a szobámba, a reggeli készülődés miatt. Öhm, tulajdonképpen a tegnapihoz képest sokkal nagyobb volt a káosz, de ez részletkérdés.

Legyintettem az összetört tükör fele, s behánytam azokat a könyveket a táskámba, amelyek kellettek az aznapi óráimra. Felkaptam a kis fekete, vékony kardigánomat, amit nap elején rendszerint mindig bedobok a suliszekrényembe és magam után erőseb becsapva a szoba ajtómat lecsörtettem a földszintre. A hűtőhöz futva egy citromsárga post itet találtam, amire anyu cifra írásával firkantott valami olyasmit, hogy későn jönnek, ha gondolom rendeljek valamit. Sóhajtva letéptem az átkozott papírt és összegyűrve a földre hajítottam. Erőlködve pislogtam az ég felé, hogy ne sírjam el magamat. Alig voltak itthon két napot, máris utaztak tovább. Ez megy amióta az eszemet tudom, kívülről úgy néz ki, hogy a szüleim nem törődnek velem, ami valamilyen szinten igaz is. Elhalmoznak mindennel, hogy enyhítsék a fájdalmat, miszerint ők folyton repülgetnek és végzik a munkájukat. Apu cégmenedzser, míg anyu apu cégének az ügyvédje. Járják az országot, olykor a világot is és reklámozzák a hülye elektronikus cuccokat, a lányukat meg a legmagasabb pontról leszarják. Kiskoromban folyton bébiszittert hívtak hozzám, vagy ritka pillanatokkor a nagyszüleimet. Mikor felső tagozatos lettem, kezdett jobban elfajulni a helyzet, és olykor Summernél vagy Lucynél aludtam. A legszomorúbb pedig az egészben, hogy nemhogy szüleim, de még a testvérem se tud velem foglalkozni, ugyanis nincsen. Valahol legbelül mindig is éreztem, mintha véletlen folytán jötten volna a világra, és senki nem akart engem. Csak lettem.

Idegességemtől görcsbe rándult a gyomrom, bűntudatom miatt felkaptam a post itet és a szemetesbe vágtam, majd reggeli nélkül futottam a buszra. Éppen csak elértem, a sofőr bácsi pont bezárta előttem az ajtót, de érkezésemre szemet forgatva kinyitotta.

- Jó reggel Mr Almond - köszöntem széles művigyorral, úgy ahogyan mindegy egyes reggel, mikor majdnem elkések és ki kell nyitnia az ajtót ismét. Már nem azért, de akkor minek csukja be előttem? Megszokás, vagy kicseszés?

Átkozódva forgolódtam a szűk helyen ülőhelyet keresve, de sehol nem találtam, így megálltam egyhelyben. Nem szeretek vezetni, kora reggel pláne nem. Félő, hogy elaludnék a volán mögött, meg a tömegközlekedést használva egy kocsival kevesebb az utakon. A kedvem is szörnyű volt, ráadásul majdnem elaludtam álló helyemben, mikor valaki az ablak felőli oldalra csusszant, és csuklómnál fogva le nem rántott maga mellé, így elkerülte azt, hogy valaki más odaüljön mellé.

Két csodálatos kék szempárral találtam magamat szembe, és a fekete kapucni alól kikandikáló szőke tincsekkel, amiket szívem szerint hátra tűrtem volna neki.

- 'Reggelt - köszöntött Luke még mindig a korai rekedtes hangjával. Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudtam, csakis szigorúan magam elé bámultam.

- Sz-szia - köszöntem neki vissza, s mivel nem kezdeményezett többet beállt közöttünk a kínos csend. Mindig is az a fajta lány voltam, aki kinyitotta a száját és megmondta, ha valami baja volt, viszont mindezt úgy, hogy a normálisabb körökbe tartoztam. Nem jártam el heti négyszer bulizni, nem vedeltem, mint valami elfajzott állat, nem dohányoztam, és nem húzattam meg magamat minden egyes pasival, aki szembejött velem az utcán. Egyszerűen szerettem eljárni gördeszkázni, vagy görkorcsolyázni, sokszor lógtam fiúkkal, de amolyan haveri viszonyból. Újabban pedig tanulom a vásárlás alapszabályait, a highend sminkelés alapjait, mert amióta Sum és Lucy megelégelte, hogy össze-vissza töröm magamat a rámpán mélységes depressziómban, amit az idősebbik Hemmo okozott, elhatározták, hogy kicsit alakítgatnak rajtam. Így került például a ruhatáramba az a szoknya, amit aznap viseltem.

- Kipihented a múlt hetet? - fordult felém hirtelen, nekem pedig szívem azonnal a torkomba ugrott, s ott dobogott tovább.

Halványan elmosolyodva válaszoltam neki.

- Nekem nem kellett, mit kipihennem - válaszoltam frappánsan és irgalmatlan remegésbe kezdtem. Csak remélni tudtam, hogyha behúzom a kardigánom ujjába kezemet, akkor Luke nem látja meg idegességemet. És akkor áldottam magam, hogy végül is elvittem magammal a kardigánt.

- Tény, hogy a húgom, meg az az idióta Summer jobban kiütötte magát, de azért te se voltál semmi, ahogyan Irwin karjaiba omlottál - elevenítette fel az este történéseit. Alsó ajkamra harapva forgattam meg szemeimet. Francba, tudtam, hogy nem úszom meg szárazon.

- És te kiheverted a durva beszólásokat, vagy még mindig meg vagy sértődve? - kérdeztem pimaszul, s büszkén dőltem hátra a busz ülésén. Luke arcát elnézve eluralkodott rajtam egy diadalmas vigyor, pásztáztam, próbáltam minden egyes részletét bememorizálni, hátha többször nem kerülök hozzá ilyen szokatlan közel. Megnyalta fekete piercingjét, majd egy piszkos pillantást küldött felém. Oké azt mondtam túl vagyok rajta, de azt hiszem megkaptam azt a pillantást, amire egész életemben vágytam. Jézusom mit nem adtam volna ezért fél évvel ezelőtt, a híres bugyiolvasztó szemeit az enyéimbe fúrta.

- Nincsenek ráncaim, nézd meg - hajolt közelebb hozzám, amitől szívem kihagyott egy ütemet. Végül elnevette magát. - Az idióta ikertestvérem úgy döntött, hogy ma beteget jelent - rázta fejét.

- Mi? - hőköltem hátra és egészen meglepődve kaptam elő a mobilomat. Lucy egy szóval sem említette, hogy kivesz egy napot. - Miért nem értesített róla? És miért pont az első napot?! - riadtan oldottam fel telefonomat, de Luke kezem után nyúlt és szépen lehajtotta az ölembe őket.

- Ezért vagyok itt - suttogta. - Valójában rákényszerített, hogy jöjjek eléd és mondjam meg, mert mittom' én miért nem szerette volna ezt telefonon megbeszélni. Miattatok buszozok - duzzogott, vagyis csak tettette a duzzogást. Folytonosan azt ismételgettem magamban, hogy nem törhetek meg, túl vagyok rajta, és amit most érzek, az csak egy átmeneti fellángolás, holnapra vége lesz, elmúlik.

- Sajnálom - súgtam és ismét felnevetett rajtam. A busz megállt a suli előtt és a diákok elkezdtek leözönleni róla. Luke elengedte a kezem és egyszerre szálltunk le.

- Na én asszem' lépek. Cal és Mike már várnak - kezdett búcsúzkodni. - Amúgy ne sajnáld. Így legalább jön nekem egy szívességgel - tette zsebre kezeit -, és te is - kacsintott rám, majd elsétált.

Mosolyom lehervadt arcomról és lábaim automatikusan gyengültek el, és lehet azért, mert nem reggeliztem, de lehet azért, mert még mindig totálisan odavoltam Luke Hemmingsért, összerogyni készültem. Pillanatokon belül ismerős illatot lélegeztem be, s két kar közé zárva nyitottam ki szemeimet. A zöldes-barnának mondható szempár mosolyogva figyelt le rám.

- Voltak már furcsa éjszakáim, és még furcsább találkozóim, de, hogy kétszer tartom ugyanazt a csajt a karjaimban azért, mert rosszul lesz és összeesik, na ez elég bizarr egy kicsit - nevetett fel Ashton.

- Ha ezek után lerántasz valamilyen maszkot magadról és közlöd, hogy te vagy Batman, esetleg Superman, akkor most azonnal visszazárhatsz a karjaidba és én kérem, hogy soha ne engedj el - nevettem, majd a suli bejárata felé sétáltam. Kicsit meginogva léptem fel a lépcsőre, aminek a hatására a fiú belém karolt. Hálát éreztem, így a közöttünk lévő levegő feszültsége is oldódott egy kicsit, viszont amint kimondtam a szuperhősös poénomat meg is bántam.

- Honnan veszed, hogy lerántom a maszkom? Lehet, hogy pont éjszaka felveszem és valójában ez az igazi arcom – a srác ezúttal értelmesen és kedvesen reagált, így adtam neki egy esélyt, hogy a további él percet a társaságomban töltse.

- Hm - gondolkodtam. - Lehet.

- Mellesleg, hogy tetszik lenni? - érdeklődött az állapotom miatt.

- Hát, nem mondom azt, hogy nem hagyott bennem egy igen mély nyomot...

- Nem elég nagyot - sóhajtotta, s kiült az arcára valami elképesztően perverz vigyor, amitől egy kicsit megijedtem. Azon a napon ott veszítette el minden bizalmamat, amit másodpercekkel ezelőtt megszerzett.

Szemöldökömet felvonva löktem be magam előtt a suli ajtaját, s becsusszantunk rajta Ashtonnal. - Szóval a másnaposság lehet még érzékelhető annyi nap után is, de amúgy jól vagyok, köszönöm.

- És mi volt az előbbi ,,majdnem összeestem" szituáció? Talán megérezted a közeledésemet és előre a karjaimba akartál omlani?

- Mi a fasz?! Neked meg mi bajod van? - fordultam lassú léptekkel hátra hozzá. Szemei nagyra tágultak a cifra szavak hallatán, biztos meglepődött, hogy ismerek ilyeneket. - Mond csak, nem vagy te egy kicsit egoista? - érdeklődtem.

- Nem tudom, az attól függ te minek gondolsz - rándította meg vállát, s továbbra is a nyomomban maradt. Agyam azon pattogott, hogy mit keres itt, ráadásul hogyan bonyolódott belém? - Reggeliztél? - sietősen megráztam fejemet, s gyorsabban kezdtem lépdelni, hátha lerázom. - Ez esetben megmutathatnád, hogy merre van a büfé. Meghívlak egy reggeli nem tudom mire, amit itt árulnak és ha jól láttam van egy automata az udvarra vezető folyosó mellett. Ha körbevezetsz a suliban, talán még egy kávét is kapsz.

Egyszerűen nem állt be a szája, minél jobban koncentráltam arra, hogy lerázzam, vagy valahogyan kizárjam a világomból, annál jobban préselődött bele a privát szférámba. Megelégelve csacsogását megtorpantam előtte, ami miatt ő nekem ütközött és egy kicsit rám taposott.

- Jaj, ne haragudj! - kiáltott fel. Feladva sóhajtottam, s felnéztem rá. - Ez az első napom.

- Észrevettem - húztam számat, nem fűztem hozzá egyebet, mert tulajdonképpen nekem sem esett le a tantusz, hogy mit keres a mi sulinkban. - Figyelj Ashton, nincs se energiám, se idegzetem, se kedvem most hozzád, vagy a hülye húzásaidhoz, esetleg ahhoz, hogy együtt kávézgassunk. Úgy indult a napom, hogy összetörtem egy tükröt a szobámban, szóval kérlek szépen keress másik csajt, akit befűzhetsz magadnak. Én erre nem vagyok hajlandó, nem vezetlek körbe, nem akarok veled beszélni, nem akarok tőled semmit se a jó ég adta világon. Megvagyok a saját baráti körömben és nem vágyok idióták társaságára. Másnak hiszel, mint amilyen vagyok - néztem szemeibe. Egyszerűen azonnal kitapasztalta, hogy mivel tudott felhúzni, a képembe vigyorgott.

- Ha be akarnálak fűzni, már rég megtettem volna. Már rég, és csak, hogy emlékeztesselek, a múltheti este óta ismerjük egymást. Nem döntheted el ennyi idő alatt, hogy kedvelsz-e, vagy sem, és nem is kérem azt, hogy bízz bennem, egyszerűen csak új ismeretségeket próbálok szerezni az új környezetemben - pimasz vigyora továbbra se hervadt le. Az idegeimen táncolva egyensúlyozott, bárcsak le tudtam volna lökni!

- Ne ronts a helyzeteden Irwin! Ez az első napod, nem lenne szép, ha rossz emlékekkel végeznéd... Ez ellenére se fogok veled sétálgatni! - mondtam határozottan, s önző módon elindultam az első órámra.

- Legalább azt mond meg, hogy melyik teremben kezd Mr Eliott Donald osztálya! - nagy gombóccal a torkomban fordultam vissza hozzá. Ne. Csak azt ne. Ne. Ne. Ne, ne ,ne, ne. Kérem a fentiket, hogy ne büntessenek ezzel. Ígérem ezentúl jó leszek, de ne szúrjanak így ki velem.

- Jövőre leszel végzős? - kérdtem felvont szemöldökkel. Bólintott. Felsóhajtottam. Istenem. - Idősebbnek néztelek - kedvesen pislogtam, s közben kétségtelenül forrt az agyvizem. Szóval az utolsó előtti évemet megkeseríti, hogy aztán az utolsót teljesen elcseszve kezdjem. Bámulatos.

- Egy évvel később kezdtem a sulit, ráadásul a sok költözés is rátett egy lapáttal. A 18-at töltöm majd.

Nem szerettem volna tapintatlanul rákérdezni, hogy mégis miért maradt vissza és milyen költözésekről beszél. Rendkívül felkeltette az érdeklődésemet, hogy egyszerre ennyi mindent rám zúdított, kezdve ott, hogy meg sem kérdeztem hogyan járhatunk egy osztályba, csupán az arcomról leolvasta azt, amin kattogtam, és meg is válaszolta. Tartanom kellett magamat és elhitetni vele, hogy cseppet sem érdekel hirtelen bizalma.

- Azt hiszem lesznek közös óráink - rágtam ajkamat ingerülten. Mégis hogyan tud ennyire agyonverni engem a sors? Őszintén szeretném tudni, hogy még mit tartogat számomra, mielőtt előbb döntenék és felakasztanám magam. - Ahj, ne bámulj már olyan bambán, inkább gyere velem, mert lekéssük az első órát! - csuklójánál fogva megragadtam, s húzni kezdtem magam után, hogy ne maradjon le és véletlenül se keveredjen el a folyosón álló tömegben valahol. Közben csendben imádkoztam, hogy maradjon szabad hely és ne kelljen beülnöm mellé. Majd talán máskor.

3. Rész

Fejemet fogva röhögtem fel Lucy egyik régi történetén, amiben természetesen a bátyja volt a főszereplő. A rövid sztoriban Luke-nak egy kis nézeteltérése akadt az akkori szomszéd nénivel, amikor ugyanis szuperhősnek képzelte magát és a vízipisztolyával szépen lelövöldözte a néni muskátlijait a verandáról. A néni értelemszerűen nagyon pipa lett rá és befogta egy egész hétre segíteni a mi kis hősünket.

- És tudjátok mi lett a vége? - törölt le könnyeit barátnőm az arcáról. Lehetséges, hogy a sztorit amúgy egy teljesen normális esetben fapofával végig ülöm, de az alkohol megtette a hatását. A ,,mindenen nevetünk" fázisban álltunk, amikor magától értetődően minden apróságon nevetgélni kezdünk (ciki de még azon is, hogy egy légy a poharam szélére szállt, és ha sokáig ott marad, akkor ő is ,,beszív" az alkoholtól). A Szöszi nem nagyon foglalkozott azzal, hogy lassacskán beáll egy olyan stádiumba, amivel nem illik fiúk közé menni, ismét öntött magának egy adag erőset és mintha vizet inna, egy huzamba lenyomta. - Olyan rosszul dolgozott, hogy az öreg Mrs Miller soha többet nem kívánta a kertjébe őt, sőt - mutatott fel ujjával -, még a birtokáról is kiűzte és megtiltotta, hogy Luke a háza közelébe merészkedjen.

A kisebbik iker beszámolóját hatalmas vihogás követte, patakokban folytak könnyeink és az állapotunk is kezdett elfajulni. Summer annyira röhögött, hogy nem bírta megtartani saját súlyát és egyszerűen összecsuklott a konyhapult mellett, kezében egy üveg gyümölcsitallal - ami amúgy totálisan felesleges volt, mert azt is felhígították valamilyen méreggel.

- Itt meg mi a fasz történik?! - állt meg egy alak a konyha másik felében. Reszelős, éles hangja arra késztetett, hogy magamhoz térjek és legalább én tudjak értelmesen, nem a nevetésbe fulladva válaszolni.

Luke-ra vezettem tekintetemet és először meggyőződtem róla, hogy biztosan csak egyet látok belőle, majd miután igazat adtam magamnak (mert mi mást csinál egy félrészeg?), tengerkék szemeibe fúrtam az enyéimet és megindultam felé. Hallottam mögülem barátnőimet, ahogyan a nevemet utánam kiáltják. Pár lépés választott el tőle, amikor fejembe élesen belehasított valami, enyhén meginogtam, pont annyira, hogy elveszítsem egyensúlyomat és összerogyjak.

- Luke merre találom a mos... - lágy, ismeretlen férfihang szólt a Szőke mellől. Mondatát nem sikerült befejeznie, felkiáltásba torkollott. - Vigyázz! - Pillanatok alatt körém fonódtak az karjai. Lehunyt szemekkel ismételgettem magamban, hogy vajon ez nekem, vagy neki kínosabb? Esetleg Luke-nak, aki végig követte az eseményeket és talán lesben állt, hogy majd ő kap el. Erősen a srác mellkasának simultam és kezeimmel, amilyen erősen csak lehetett a vállába kapaszkodva átöleltem testét. Még mindig éreztem a hasogató érzést fejemben, ami nem kívánt megszűnni, s féltem, hogy esetleg ismét összeesek megszédülésemben.

Az ismeretlen fiú még mindig csípőm köré fonta karjait és érezte, hogy szorításom nem hagy alább ezért ő is erősen magához húzva tartott. Miközben kapaszkodtam észrevettem, hogy mennyire izmos is, és, hogy hasa is rendesen ki van dolgozva. Arra eszméltem fel, hogy rendesen végig taperoltam.

- Lucilla Emma Hemmings! Mégis mi a rákot művelsz te itt? - hallatszott Luke indulattal teli hangja a háttérből, ahogyan veszekedést kezdeményez ikertestvérével.

- Nyugi bátyuskám! Csak egy picit szomjasak voltunk. Ne hidd azt, hogy csak neked szabad ilyet játszanod! - Lucy beszéde zavaros volt és sokszor nem igen lehetett kivenni, hogy mit akart kifejezni. A szavakat rossz sorrendbe rakta bele a mondatba, vagy csak simán kihagyta őket, így teljesen értelmetlen frázisok jöttek létre. Míg Hemmingsék veszekedtek, addig én pihentem új, ismeretlen ismerősöm karjaiban.

- Szép fogás! - hallottam meg Calum hangját, ahogyan közelebb lépett hozzánk.

- Szó szerint - tette hozzá Mikey. Nem sokkal később a fiúkból is kitört a röhögés. Miért gondoltam azt akkor, hogy valami teljesen baromságra gondoltak, aminek köze van esetleg a srácok csajozási szokásához?

- Hood, ha lehetséges ne kezdjed el te is, inkább segíts egy kicsit itt! - vetette oda Luke idegesen barátjának, úgy tűnik nem nagyon bírt el két lánnyal. El is hiszem, Lucy ugyanannyira makacs, mint testvére, Summert elnézve pedig... Nos, ő maradéktalanul kiütötte magát. Luke ismét Calumre pillantott. - Öhm, inkább te ne segíts... Michael! - józan eszére hallgatva nem bízta rá strigulagyűjtögető barátjára a húgát. A szelídebb srácot választotta mielőtt összegabalyította volna testvérét a fuckboy-jal.

- Ne dirigálj már nekem! - üvöltötte Lu.

- Csak érjenek haza anyáék, én... - fenyegette húgát, de barátnőmet nem hatotta meg a durva hangnem.

- Na mi te?! Szeretném hallani Lucas Robert Hemmings! Hányszor tusoltam el a szar ügyeidet itthon…- Majd miután Luke belekezdhetett volna a válaszába, kezeit füleire tapasztotta és ovis módra ,,la-la-la"-kat kezdett el sipítani.

Közelebb húztam magamhoz megmentőmet - már ha ez lehetséges volt, ugyanis az előző pózban is annyira közel volt hozzám, hogy éreztem heves szívverését -, s mint a mentőövbe, továbbra is kapaszkodtam belé. Féltem, hogy a fejfájás és szédülés miatt elsüllyedek, erre még rásegített a Hemmingsék-Hood-York-Clifford ötös ordibálása is.

- Csendre van szükségem, azonnal! Szét fog repedni a fejem!  - morogtam a srác vállába.

- Vidd le a pincébe, talán ott nyugisabb a helyzet, mint idefent - tanácsolta Mikey nyugodt hangnemben, s éreztem, ahogyan tenyerét hátamra vezeti. Sose szimpatizáltam vele valamiért, de tudtam, hogy hálám örökké üldözni fogja. A fiú bólintott, majd szó nélkül karjai közé vett, s menyasszony pózba fordítva, elindult velem, míg én nyaka köré fontam karjaimat. Olyan volt, mintha egy hajón lennék, egyszerre szédültem, fájt a fejem és küszködtem a kegyetlen hányingerrel. Még mindig lehunyt - és erősen összeszorított - szemekkel csüngtem rajta, amikor hirtelen felnevetett.

- Elengedhetsz, biztonságban vagy. - Karjaim szorítása enyhült, ahogyan megéreztem hátam alattam a puha kanapét. Lassacskán szemeimet is kinyitottam, meglepetésemre két mosolygós zöldes-barna szempár nézett le rám, gyönyörű pillákkal keretezve. Pár másodperc múlva kicsit kijjebb tisztult a kép, s mocorogni kezdtem. - Ó, elnézést - mászott le rólam a srác. Ijedve néztem, ahogyan kibújtatja csípőjét lábaim szorításából, majd feláll és átballag a kanapéval szemben lévő fotelek egyikéhez. Kíváncsian fürkészett nagy zöldes-barna szemeivel, mindeközben egy széles vigyor terült szét az arcán.

- Hát te meg mi a frászért vigyorogsz? - vágtam hozzá talán kicsit durvábban a szavakat, miközben megdörzsöltem a halántékomat, ugyanis a fejfájás még mindig nagyon gyötört. Hálát adok az égnek, amiért nem ittam annyit és a barátnőimhez képest kezelhető állapotban voltam. Maximum kicsit nyersebbnek hatottam, az meg nem számít, alapjáraton is nyers ember tudok lenni. - Migrénem lesz! - jegyeztem meg hangosan, inkább csak úgy magamnak.

- Csak élvezem, ahogyan a pia eluralkodik feletted és te harcolsz ellene - nevetett fel harsányan. Nyersen pillantottam a szemközti fotelra és ismét végig mértem a fiút. Nem hittem szemeimnek, amikor végig mértem. Göndör haj, izmos testalkat és a már említett zöldes-barna szemek, mindemellett egy gyönyörű vigyor, egy gyönyörű gúnyvigyor, amit szívem szerint letöröltem volna az idióta képéről. Álmaim embere testet öltött és Summernek adott beszámolóm pontos mása ült velem szemben.

- Bunkó! - kiáltottam fel, majd szédülve megindultam felé, hogy lehervasszam mosolyát.

- Hohó, milyen harcias! - pattant fel gyorsan, mire elvesztettem az egyensúlyom és ekkor már a földön kapálóztam. A vállamat fogva - amit nagyon bevertem az esésemkor - ültem fel, kidülledő halántékkal néztem fel a fiúra. - Egyszer már elkaptalak, ugye nem gondoltad komolyan, hogy másodjára is megteszem?

- Említettem már, hogy mekkora egy bunkó vagy? - húztam mosolyra a számat, s tovább fürkésztem az előttem álldogáló fiút. – Szimpatikusabb voltál, amíg nem szólaltál meg!

- Nem, még nem - röhögött fel erőltetetten, némi cinizmussal. - Ashton Irwin - nyújtotta felém kezét. Hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy ez bemutatkozás vagy egy ,,gyere, felsegítelek a földről" lépés volt tőle. Minden esetre elfogadtam a kezét és hagytam, hogy felhúzzon egészen a mellkasáig, ahol csupán pár centi választotta el arcunkat.

- Kösz - morogtam, miután pedig felsegített megindultam a lépcső felé. Nem éreztem azt, hogy nekünk folytatnunk kell ezt a beszélgetést, minél hamarabb le akartam tudni a srácot és kiszabadulni a légtérből, amiben együtt tartózkodtunk. De nem számoltam keze szorításával és azzal, hogy jóval erősebb nálam. Kegyetlenül visszarántott, mellkasának ütközve jajdultam fel.

- A te neved pedig? - meredt rám érdeklődve, elnyújtva kérdésében a pedig szót.

- Mi közöd van ahhoz? - szóltam vissza ugyanazzal a hangsúllyal, amellyel ő kérdezett. Kétségtelenül előbújt belőlem a valódi énem (plusz a pia hatása) és kegyetlenül faragatlanná váltam.

- Hmm... Jogos - gondolkozott el, sajnos nem tartott elég sokáig. Biztos nem valami lángész a gyerek. - Tetszik a stílusod - közölte hidegen. Válaszul megforgattam szemeimet, amint észrevettem, hogy kíméletlenül végig mért.

- Tudod mi tetszene jobban? - felvont szemöldökkel meredt visszavágásomra.

- Ha eltölthetnél velem egy éjszakát? - Oké ez ütött. Övé a pont. Elhúzott szájjal nyugtáztam magamban, hogy ezt a szócsatát ő nyerte, össze kellett magamat szednem ahhoz, hogy vissza tudjak vágni, de a csábos mosolyát felvette, én pedig nem bírtam többet rendesen ránézni. Hányingerem lett.

- Hogyha...mondjuk... ELENGEDNÉD A KEZEM! - kiáltottam felé. - És annak is örülnék, hogyha nem szövögetnél mocskos terveket a fejedben. Köszönöm. - Elégedetten fordultam el és tettem meg azt a pár fokot a lépcsőn, amikor ismerős dallamot hallottam a hátam mögül, Érdeklődve fordultam vissza.

- ,,When you feel my heat, look into my eyes" - énekelte Ashton valami elképesztő hangon, ami nem egyszerűen nem tudta elkerülni a figyelmem és muszáj volt visszafordulnom, hogy szembenézhessek vele. Tökéletesen belelátott a fejembe, pontosan a szituációba illet ez a sor, az egyik kedvenc bandámtól.

- Ha a következő sorban ledémonozol esküszöm, hogy beteljesítem az előző akaratomat és megpofozlak! - nevettem keserűen és vártam a reakcióját.

- Te meg akartál pofozni? - tartotta a szemkontaktust velem, amíg lejöttem a lépcsőről. Az utolsó fokon enyhén megcsúsztam, de hála a jó égnek megkapaszkodtam a korlátba, így semmi bajom nem lett. - Akartam mondani, hogy részegen nem kellene lépcsőkön mászkálnod. Tudod, nem kaplak el többször, ha zuhansz...

- Nem érdekelt volna! - röhögtem ki nemes egyszerűséggel. - Kell a francnak, hogy játsszad itt a hőst.

- Gondoltam... - forgatta meg szemeit. Lehuppant a kanapéra, s közben dúdolni kezdte az megkezdett dalt. Nem mehettem el mellette szó nélkül, megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni és leültem mellé. - Na mi van? - nézett fel rám, amikor meglátta, hogy a lábához ültem.

- Imagine Dragons? - kérdeztem. Válaszul biccentett egyet. - Az egyik kedvencem.

- Mi a... - csodálkozott el, és nagyon úgy tűnt, hogy felkeltettem érdeklődését, ugyanis felült a kanapén. – Hogy rajonghat egy ilyen szoknyás leányzó egy ilyen bandáért? Neked nem valami elképesztően nyálas popot kellene hallgatnod? Ha most azt mondod, hogy a Green Dayért is élsz-halsz, akkor felajánlom, hogy a lepedők között folytassuk ezt a beszélgetést…

- Don't wanna be an American idiot - jeleztem neki egy fejrázás kíséretével, hogy ne csináljon magából hülyét a vetkőzésével. A következő pillanatban pedig ledobta magáról a felsőjét, felállt és elkezdte kicsatolni az övét.

- Na mi van Irwin, máris befűzted? - szaladt le Luke a lépcsőn vihogva, mire a göndör hátrapillantott és inkább visszacsatolta övét. Kellemetlen érzés telepedett rá mellkasomra, úgy ahogyan szokatlan keserű íz töltötte be számat Luke-ot látva. Ő is befűzhetett volna. - Gyorsan haladsz! - Nagyot csapott Ashton vállára, szegény fiú beleremegett, tuti megmarad Luke tenyérnyoma. Édes pír kúszott orcáján, ami miatt egyszerre haragudtam és olvadtam el.

- Hogy mit csinált?! - ordította le Calum. - Nehogy már kihagyjatok valamiből! Ashton kajak levetkőztetett Cooper?

Dühöngve jöttek le Michaellel a lépcsőn, akárcsak a kisgyerekek, mikor meglátják a fagylaltos kocsit. Tulajdonképpen kisgyerekek, csak inkább túlcsordult hormonokat birtokolnak, mint fagyit.

- Kuss legyen már idióták! Ha felkeltitek a húgom, komolyan agyoncsaplak titeket! - szólt rájuk a házigazda, meglehetősen jogosan.

- Csak ismerkedtünk - simított végig a göndör azon a ponton, ahol a szőke megütötte. - Hogy van a húgod és a nagyon vihogó barátnője? - terelte a témát, cseles.

- Jaj, ne is mond! Alig bírtam őket ágyba nyomni - rázta meg fejét Hemmings, mire Calum felkuncogott az ,,ágyba nyomni" szókapcsolat hallatán.

- Miért nem szóltál? Segítettem volna! - kontrázott Hood.

- Még az kéne, hogy te meg a húgom összeszűrjétek a levet! Igencsak retardált gyerekeitek lennének, azt már most megmondom - hátradőlt a fotelban, majd ismét előre nyomta testét, s kezeit keresztbe téve támasztotta meg térdét. – Mondjuk az én génem is bennük lenne, talán ez kompenzálná.

- Vihogva születnének, valószínűleg egy vodkás üveggel a kezükben és az első szavuk a pornó lenne! - pacsizott le Mikey, Calumön kívül mindenkivel aki a szobában volt. Kegyetlen oltás zuhatag és szócsata vette kezdetét.

- Egyszer tuti élve megnyúzom, annyira makacs, annyira önfejű, annyira tapintatlan... - sorolta a kedves jelzőket Hemmo. Nem bírtam szó nélkül hagyni, hogy tulajdonképpen hasonlít valakire.

- Szóval olyan, mint a bátyja? - szálltam be a megaláztatásos dologba. A szoba elcsendesedett, majd olyan hangzavar, ,,húúú"-zás és röhögés vette kezdetét, amit általában, csak a kocsmában lát egy normális ember (ezt is megcáfolom, mert normális ember nem jár kocsmába egymaga).

- Kis anyám - állt fel Ashton és felém nyújtotta jobb kezét -, ezzel megérdemled a barátságom zálogát!

- Még megfontolom. - Vállat vonva elindultam a lépcső felé, s közben hallottam, hogy a hátam mögül Mikey és Calum mennyire élvezik a helyzetet, miszerint Luke-ot és a furcsa göndört is egy perc alatt oltottam be.

- Angyalbőrbe bújt ördög, valaki csípjen meg mielőtt utána szaladok és meg nem döngetem! - sipította Hood. Az utóhangokból kivéve Luke dühösen morogni kezdett, amin őszintén nem nagyon csodálkoztam. Jól esett végre visszavágni neki, olyan sok szívfájdalmat okozott eddig nekem, őrlődjön ő is valamennyit. Mikey Calum idegeit húzta, a fiú jajgatott, ezek szerint kapott csípést. Cliffo kioktatta, hogy még egy legyet se tudna megfogni, nem, hogy engem. Majd a legyes példa után megkapta azt is, hogy ,,amúgy is Irwin már lestoppolta". A fenét stoppolt le. Szóval odalent zajlott tovább az élet, kinek jó hangulatban, kinek rosszabbul és valakinek savanyúan.

Miközben kiléptem a házból írtam egy SMS-t Lucynek, és a biztonság kedvéért Summernek is, hogy hazamentem, mert meghalok a fejfájástól, reggel ne keressenek, és ha másnapossággal kelek fel, akkor agyonütöm mindkettőt. Elindultam felfelé a dombon, a szél csípte arcomat, illetve a combomat is. Bekövetkezett az, amit Summerrel boncolgattam a nap folyamán, hazafele szörnyen fáztam. Mikor már kellőképpen mirelitté fagytam, egy fekete kocsi lassított le mellettem, sötétített üvegekkel. Első gondolatom miatt gyorsabban kezdtem sétálni és nem pillantottam egyszer sem hátra a kocsira, csak, amikor lehúzódott az ablaka és egy ismerős hang kiáltott rám.

- Kellene egy fuvar a hisztis angyalkának? - szólt ki az újonnan megismert fiú.

- Nem vagyok hisztis - közöltem hidegen, s keresztbe tett karokkal álltam szúrós tekintetét.

- Kellene egy fuvar az angyalkának? - javította ki magát. Mondatát egy szörnyen gúnyos mosoly követte, amire én lenézően elindultam a kocsija felé. - Tudtam, hogy becserkészlek.

- Fogd be és inkább vigyél haza! - Bevágtam magam mellé, s áthúztam a biztonsági övet előttem. - Nincs taperolás, rám se nézel, szemedet az útra szegezed és vezetsz. A fűtést meg szépen feljebb tolod, mert hála nektek, el kellett jönnöm, és szarrá fagyok!

- Igenis Miss ,,Pasifélemlítő" - kezét homlokához emelte és tisztelgett, mint akárcsak a katonák. – Hova gondolsz te engem? Szerinted taperolással udvarolok?

- Nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez, nem lehetne, hogy csak sz nélkül elindulsz?

- Rögvest azután el is indulok, amint megkapom a lakcímed.

Megdermedve néztem magam elé és hirtelenjében nem tudtam mit tegyek, végül ijedtemben kicsatoltam magam és a kilincsér nyúltam. Már rántottam volna fel, amikor egy kattanást hallva inkább lehunyt szemekkel visszadőltem. Szívem erőteljesen vert, csak azon kattogtam, hogy meg fognak erőszakolni.

- Nézd - kezdte komoran -, akármennyire is olyan srácnak tűnök, aki a lányok házára jár...

- Miért nem így van?? - vágtam közbe illetlenül.

- Hagyd, hogy befejezzem. - Kíméletlenül méregettem a srácot, végül tekintete és továbbra is komoly, lágy hangneme megtört, amely különösen meglepett. Mintha egy másik ember ült volna mellettem.

- Long Beach Street 12 - mondtam durcásan. - A tengerpart mellett, pár utcával lejjebb. Igazából fél óra gyalog, 5 perc kocsival.

Ashton bólintva beindította az autó motorját és miután a telefonján benyomta a GPS-t, gázt adott neki.

- Tudom furcsa, hogy egy vad idegen fuvaroz haza, de hidd el nem a legbiztonságosabb egyedül mászkálni egy ilyen kihívó szerkóban.

- Hülye! - csattantam fel.

- Innen érzem a feszültséget, ami benned van, tudom ez is szokatlan kérés, de bízz már bennem, legalább csak annyira, hogy haza viszlek és nem egy húsfeldolgozóba!

- Gyökér! - bokszoltam vállba enyhén, hogy ne befolyásoljam a vezetését, de azért éreztessem vele, hogy ezt nem kellett volna.

Az út nagy részét csendben töltöttem, és egyszavas válaszokat adtam a fiúnak.

- Hát megérkeztünk - dobolt ujjaival a kormányon. – Egyben vagy, láthatólag. Ne haragudj, hogy nem hagytalak megfagyni és netán lelki sérüléseket okoztam az 5 perces úton.

- Köszönöm a fuvart - mosolyogtam rá.

- Remélem máskor, majd mást köszönsz meg - nyalta meg alsó ajkát pimaszul.

- Idióta! - röhögtem fel, azonban pillanatok alatt kapcsolt az agyam, hogy nem kellene hangoskodnom a házunk előtt, illetve nem kellene ennyire a bizalmamba fogadnom. Nem lenne szép vége, ha apa itt találna egy fiúval. Így míg beszélgettünk visszaültem a kocsiba és magunkra csuktam az ajtót. - Pont most akartam megkérdezni illedelmesen, hogy tartozok-e valamivel, erre utánam ordítasz egy ilyet... - ráztam meg fejemet leszidó hangnemben.

- Tulajdonképpen lenne valami - komolyodott el egy pillanat alatt, ami azt jelentette tényleg valami komolyról lenne szó. – Én lennék a legboldogabb ember az este folyamán, ha tudnám a nevedet.

Halvány mosoly ült ki arcomra, úgy gondoltam itt az ideje, hogy tényleg menjek. Szerencsémre most gyorsabb voltam, mint az autó zárja, egy másodperc alatt pattantam ki belőle és indultam befele a házba.

- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? - kiáltott ki az ablakon. Visszafordultam és szenvedő arcát látva aznap már sokadszorra nevettem el magam.

- Grace Cooper - mosolyogtam és a kulcsaimat előhalászva kinyitottam a bejárati ajtónkat. Belépve még hallgatóztam egy picikét. Eredetileg az volt a célom, hogy felmérem a szüleim állapotát, de kemény 10 perc múlva meghallottam, hogy odakint felbőg Ashton autójának motorja és elhajt, a szüleim pedig sokaid ígéretük ellenére sem voltak képesek a megcélzott napon hazaérni. Remélem ismét a repülőgép járatokat fogják hibáztatni maguk helyett.

2. Rész

Barátnőm úgy kapaszkodott rá csuklómra, mint egy gyenge kis madár a faágra. Rángatta, tépte, marta, nehogy leessen, ebből is következtettem arra, hogy nagyon izgul a találkozás miatt. Tulajdonképpen Lucyt nagyon régóta ismerjük, barátságunk valamikor az általános iskola közepén kezdődött, amikor ugyanis Hemmingsék a városba költöztek. Lucy osztálytársam, ugyanúgy, mint Luke és a fura haverjai. Michael eleinte másik osztályba járt, de ahogyan közeledtünk a pályaválasztás felé, és fel kellett vennünk bizonyos fakultációkat (többletórákat), rájött, hogy nem érdekelt a sport körében, így átrakták hozzánk. Tulajdonképpen ez az osztály fogalom is csak képletes. Ugyanis olyan szinten szét vagyunk szabdalva kis csoportokra és külön órákra, hogy némelyikünk csak történelmen találkozik a másikkal, ami ugye szent és kötelező tantárgy.

Az idősebb Hemmo évek óta a pincéjükben zenélget, ezzel az őrületbe kergetve a szomszédokat. Mellesleg nagyon klassz bandájuk van, de tudtommal a dobosuk nemrégiben besokallt. Nem tetszett neki, hogy a srácok ennyire lazán veszik a dolgokat. Hát igen, ők nem a komolyságukról híresek, ennek következményeként a suliban is elég népszerűek és szinte minden bulira állandó meghívottak. Legyen a szerepük akár a fellépő, akár a vendég, nem telik el úgy hétvége, hogy ők ne ütnék ki magukat.

Hogy egy kicsit kitérjek a bandatagokra is: a banda eddigiekben a NoWay nevet képviselte, de ha jól vettem ki Lucy hadarásából akkor - ha beválik az új tag - névújítás lesz, mert a srácok szerint a régi dobos - Matt - távozása kiérdemli a banda megújítását és akkor egy új dobossal, új névvel, majd új dalokat írnak és nem csak új helyeken lépnek fel, hanem új csajokat is be tudnak cserkészni. Hiszen - Lucy szerint - az újonc ,,elképesztően hű, de szexi". Tipikus fiúbanda, akik punk-rockot játszanak a pincében. Bár mintha az eddigi tagok nem lennének ,,elképesztően hű, de szexik". Calum, a basszusgitáros fekete hajjal és kreol bőrrel rendelkezik, mindezekhez hozzácsapódik a sötét szempár és néhány kezdetleges tetkó, ami elengedhetetlen egy 17 éves srácnak, aki január végén az utolsó előtti évét tapossa majd a gimnáziumban. Luke mellett, ő a másik srác, aki versenyszerűen gyűjti a strigulákat az ágya fölötti falra. Michael szintén a gitárral ügyeskedik, de hallottam, hogy elvileg zongorán is játszik, bár még nem volt szerencsém tapasztalni, hogy őszinte legyek nem sűrűn járok el a fellépéseikre, amik ugye többségben bulikon vannak. Mikey nagyon művészlélek, de mindezek mellett nagyon vicces is. És akkor a banda frontembereként elkönyvelt, szőke hajú, átkozottan kék szemű Luke Hemmings. Akitől még a hideg is kiráz, ha rágondolok, általános iskola ötödik osztályától kezdve és valószínűleg miatta vagyok ennyire tájékozott az átok bandájával kapcsolatban. Mint említettem a szőkeség ismert és kedvelt a lányok körében, és azt hiszem, hogy engem is behálózott. Szerencsésnek hittem magam egy ideig, hogy a húga az egyik legjobb barátnőm, reméltem, hogy Lucy segíteni tud és talán összehoz a testvérével. De a későbbiekben rájöttem, hogy ugyanúgy fiúból van, Lucy minden igyekezet ellenére sem tudott úgy cselekedni, ahogyan kellett volna, mert Luke továbbra is hajkurászta a fellépéseken összeszedett csajokat. Volt egy korszakom ezzel kapcsolatban, amikor rendkívül rosszul érintett ez az egész, és sokáig Lucyhez sem mentem át, nehogy összefussak a bátyjával. Félreértés ne essék, Summer és Lu természetesen mindenről tudtak, ami körülöttem, vagy éppen a fejemben, szívemben történt, de ezzel ellentétben Luke semmiről sem tudott. Így maradt egy titkos vágy, hogy egyszer, talán, valaha sikerülhet az egész és összejöhetünk. Túl romantikusan hangzik, tudom, de az ötlettel el lehet játszani, nem? Alapjáraton a lányok még mindig nem díjazzák ezt az ötletemet, miszerint osztálytárs, sok órám van egyben vele és azért mégiscsak Lucy ikre, őszintén bevallva én is kezdek lemondani a dologról. Úgy vagyok vele, hogyha a sors egymásnak rendelt minket, akkor úgyis egymásé leszünk, addig pedig nem bajlódok ezzel, nyitott vagyok új kapcsolatokra - már ha lenne akármilyen fiú is a közelemben, merthogy nincs. Most már nem török össze, ha másik lánnyal látom - ami régebben elég sűrűn megtörtént, ugyanis minden héten új szerzeménye volt -, egyszerűen csak tovább lapoztam.

Sydney a meleg, napos oldaláról híres, azonban este fele a levegő lehűl és a táj homályos lesz. Így történt ez akkor este is. Nem számoltunk azzal, hogy egész nap olyan borús volt az idő és csak néha tűnt fel a nap, hat után már rendesen szürkébe öltözött az ég. Magamra húztam a kezembe tartogatott bőrdzsekimet, hogy ne fázzak, viszont azt hiszem megbántam, hogy szoknyában indultam el.

- Ha megfázok az a te hibád! - morogtam Summer felé.

- Szerinted Mikey a vörösöket vagy a barnákat bírja jobban? - fordult felém tanakodva.

Kérdésétől megtorpantam és hirtelen nem tudtam hova tenni, ezért értelmetlen arckifejezéssel pislogtam rá és vártam, hogy esetleg tovább folytassa mondatát. Először is, nem értettem, hogy mit keres a mondatában Mikey, másodszor pedig őszintén fogalmam sem volt, hogy mit illet a vörös és a barna kifejezés.

Sum látta mennyire összezavarodtam, úgy gondolta nem bajlódik velem, így inkább legyintett egyet - egy nem számít kíséretével -, végül megállt, s bevárta míg ismét mellé értem

A házunk nagyjából fél órányi sétára van a Hemmings rezidenciától, ezért leginkább vagy elugrasztom magam valakivel - Summer beugrik értem autóval. Bár megvan a jogosítványom, de nem nagyon szeretek vezetni, sokkal jobban érzem magam, ha a gördeszkámmal vagy biciklimmel suhanhatok. Fogalmam sincs, hogy Sum miért éppen gyalog jött értem, vagyis ekkor még fogalmam sem volt, de a későbbiekben hálás voltam érte. Az út amúgy csacsogósan telt. Felvázoltuk elképzelésünket az új srácról, persze az ízlésünk totál eltért, így a végkifejlet is furcsa lett.

- Hogy a francba tudsz elképzelni egy göndör hajú srácot? - akadt ki, miközben a farmerja zsebébe nyúlt és előszedte a telefonját, majd szélsebesen írni kezdett rajta.

- Nem tudom - vontam meg a vállam -, azok az eseteim - nevettem fel, ugyan még magam sem hittem el, hogy kimondtam. – Tudod, akik magasak. Ó, igen, legyen magas!

- Neked vannak eseteid? Wow, észvesztő! Persze, gondolom ehhez hozzátartozik a nap barnította bőr és az ezer wattos mosoly is, ami körül huncut gödröcskék helyezkednek el.

- Igen! Az egy álom lenne... - lelkesen egyetértettem barátnőmmel, aki ezek után, nemes egyszerűséggel kiröhögött. Értetlenül pillantottam felé. - Most mi ebben a nagy cucc? Csak létezik ilyesmi, nem? - sóhajtottam nagyot miközben jobban összehúztam magamon a dzsekit.

- Biztos létezik, de semmi esély arra, hogy pont egy ilyen srác fog besétálni az ajtón. Ne álmodozz feleslegesen Grace. Sőt, átgondolva... Ilyen tökéletesség tuti nem létezik. Mellesleg, ha belegondolok hónapokkal ezelőtt még nem egy ilyen gyerekért voltál oda - utalt vissza enyhén Luke-ra.

- Luke már a múlt - szóltam közbe gyorsan, ezzel remélve, hogy elterelődik a téma a fájdalmas múltamról, ami egyszerűen annyi szenvedést okozott nekem, amit egy normális lány egész életében kap a viszonzatlan, plátói szerelem által. Nos nekem azt a mennyiséget sikerült összegyűjtenem pár hónap alatt.

Tény, hogy Luke teljes ellentéte a férfi ideálomnak, de attól még piszkosul helyes. És amúgy is, hogyha már annyira túl vagyok Luke-on, akkor miért ne nyithatnék mások felé? Tényleg nem kellene leköteleznem magam egy paraszt mellett, aki össze-vissza hál mindenkivel és mellesleg az osztálytársam még két kerek évig.

- Gracy... - kezdte nevem (még tűrhető) becézésével.

- Jó. Tudom. Az álmaimban szereplő pasi nem léphet ki csak úgy a való életbe, nem kelhet életre és még hosszú évekig kell várnom mire végre találok egy ilyen fickót, már ha létezik... Nem kell elismételned, nem kell semmit se mondanod. Csak siessünk egy picit, mert azt hiszem nem volt jó ötlet a szoknya - fordultam Sum felé, aki valamin nagyon vigyorgott, miközben a telefonja képernyőjét bámulta és vadul pötyögött valakinek. - Summer? - néztem rá kérdőn, s felém pillantott.

- Ja, persze. Igyekezzünk. Majd csórsz egy gatyát Lucytől, de ha nagyon akarsz imponálni a kedves bátyjának, akkor maradsz ebben és hazaviteted magad vele.

Elkerekedett szemekkel és talán visszafojtott lélegzettel torpantam meg. Nem is olyan rossz ötlet.

- Minden oké? - fordult vissza hozzám rémült arcomat kémlelve. Nem akarom leírni milyen gondolataim támadtak ahogyan elképzeltem magamat és Luke-ot kettesben a kocsiban.

- Aha. De most már tényleg igyekezzünk.

Semmi sem volt oké odabent nálam. A Hemmings rezidencia felé közeledve egyre jobban éreztem azt, hogy hülyeség ez az egész ,,dobos után kémkedünk" dolog. Még ki sem gyógyultam a Luke okozta fájdalmaimból, plusz elvileg érett lányok vagyunk, akik a nyár után megkezdik az utolsó előtti évüket a gimnáziumban. Valami nyár záró bulin lett volna a helyem, még ha nem is járok ilyenekre, nem pedig az átkozott Luke Hemmings pincéjében. Kínosan éreztem magam amint beléptem a nagy, fehér ház ajtaján. Amúgy fogadni mernék arra, hogy Lucyéknek van a leggyönyörűbb házuk az utcában, de hogy őszinte legyek meg merem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy egész Sydney külvárosában. A fehér házat nagy ablakok borítják. Belül szép, letisztult design jellemzi, és sok fény. Az udvar úgyszintén tágas, rendelkezik egy virágos kerttel, egy medencével és egy jakuzzival, illetve egy kerti sütögetővel, amihez társul a pavilon. Mr Hemmingsnek óriási vállalata van, ami kiterjed Amerikára és Európára is (konkrétan ezért költöztek Ausztráliába, hogy egy olyan kontinensen is elindítsák a céget, ami még nem is hallott róla). Ezáltal viszonylag laza pórázon fogja a gyermekeit és egy kicsit felszabadultabban költekezik. Viszont soha egy percig sem állítottam azt Lucyről, vagy Luke-ról, hogy elkényeztetett kölykök. Mindig is tisztelettudóak voltak az idősebbekkel és viszonylag a tanulmányi eredményük is a helyén volt - mondjuk amióta mindkettőjüknek aktív szerelmi élete van, azóta egy kicsit megzuhantak, de hamar túlteszik magukat a szakításokon, nem időznek rajta, így tudnak koncentrálni a sulira. A Hemmings szülők nagyon szeretik a gyermekeiket, rengeteg időt töltenek velük, sokszor szerveztek kerti partit, amelynek valamennyiszer Summer családja, és jobbik esetben az enyém is ott volt. Nem mondom azt, hogyha bő kezet kapnak az ikrek, akkor nem szívesen költekeznek, sőt sokáig fogalmam sem volt, azzal kapcsolatban, hogy Mr Hemmings mekkora hatalommal rendelkezik. Voltak páran, akik megpróbálták magukat befúrni a háromfős lányszövetségünkbe, de azonnal leesett a tantusz, mikor meghívatta magát a nagy házba. Luke részéről ez kevésbé érdekelt. Jó csaj? Jöhet. Hogy pedig mi lesz másnap vele az egy másik történet. Valakit megtart - természetesen csak egy újabb éjszakára -, valaki azonnal repül. Én még soha nem láttam vele egy hétnél tovább egy lányt, az biztos.

Mosolyogva indultam meg szőke barátnőm felé, aki tárt karokkal várt engem, a lépcső alján.

- Azt hittem, már soha nem értek ide! - kezdte leszidó hangnemben, de aztán hamar átváltott suttogásra. - Már itt van - húzott szorosan magához és megölelt. - Akarjátok látni?

- Ha egyszer iderángattál akkor ez természetes! - nevetett fel Summer. Elhúzott szájjal meredtem barátnőimre. Tőlem még mindig annyira távol állt ez a ,,pasik után kémkedünk" dolog. Nem szerettem volna az a fajta lány lenni, akit a fiúk elkönyvelnek egy bizonyos akárkinek. Egyszerűen nem akartam beállni a sorba, örök életembe kilógtam, hiába tinédzserkor ide vagy oda.

Mikor barátnőim megindultak a pince lejáró felé, megtorpantam és összeszorult mellkassal, nemes egyszerűséggel megfordultam.

- Grace, minden rendben? - kapta el hirtelen a karomat Summer.

- Igen - bólintottam a hazug szóra. - Vagyis nem...

Summer arckifejezése hirtelen váltott és azonnal Lucy után szólt, aki dühösen trappolt vissza.

- Tudom mi kell neki. - Ijesztő vigyorából sejtettem, hogy mit tervez, de őszintén nem gondoltam, hogy valóban megteszi. Az évek folytán felgyülemlett tapasztalataimból, pedig tudhattam volna. A konyhába igyekeztünk, ahol amíg felültem a bárszékre, addig Lucy öntött egy pohár narancslevet, de nem hagyta ennyiben. A kétajtós hűtőszekrényhez lépett és kivett egy ásványvizes flakont, majd a pohár tartalmát kiegészítette vele.

- Idd meg! - helyezte le elém parancsolóan. Megvontam a vállam és azon az alapon, hogy a narancslétől és a víztől nem lesz bajom, meg húztam az üdítőt. A folyadék végig marta a torkomat, kikerekedett szemekkel néztem fel Lucyre.

- Luc, mi a fasz ez??? - bukott ki belőlem a szófordulat, pár könnycseppel együtt, a folyadék marta a torkom, köhögésre ingerelt.

- Vodka-narancs - felelte széles mosollyal, s elővett két másik poharat, amibe ugyanezt töltötte.

- Megőrültél Lucilla? Mégis minek itatsz te engem? És miért egy ásványvizes palackban tartod a vodkát!?- töröltem meg számat. Nem mintha annyira ellenezném az alkoholt, csak hirtelen ért, és mondjuk semmi kedvem nem volt becsiccsentve ismerkedni.

- Nyugi már! Csak egy kis kedvcsináló. Illetve, hogy anyámék ne higgyenek alkoholistának, mellesleg Luke-é, asszem'... - magyarázta ki magát. Megittam a pohár tartalmát és úgy döntöttem, hogy nekem elég is volt ennyi. Azonban miután Summer és Lucy pohara is kiürült, szőke barátnőm ismét öntött, ekkor már nem használt narancslevet.

- Lányok... - húztam szám szélét.

- Lazíts! - állt meg mögöttem Lucy és kezeivel masszírozni kezdte vállaimat. - Gracy, próbáld meg élvezni egy kicsit. Nagyon feszült időszakon vagy túl, gondolj arra, hogy mennyivel jobb kedved lesz ettől! valahogyan nekünk is le kell zárnunk a nyarat, alig pár nap múlva mehetünk vissza a falak közé. Istenem, hogy fogom kibírni ezt az újabb egy évet! Már most fáj a szívem annyira nyarat karok! Sok emlékkel, sok bulival, sok pasival, gyerünk máááár!

Hezitáltam Lucy szavain és mivel Gracynek szólított - amit mellesleg még mindig gyerekesnek tartottam, és jobban szerettem, ha Grace-nek hív, de nézzük a jobbik oldalát, nem Greyt mondott -, nem tudtam vele ellenkezni. Valóban jobb kedvem lesz tőle? Valóban hiányzik az életemből az, hogy becsiccsentve ismerkedjek? Az alkohol szörnyű dolgokat tud kiváltani egyesekből, bár rajtam még nem gyakorolt nagy hatást, és terveim szerint nem is fog. Mindegy alapon barátnőimre néztem, akik biztatva bólintottak, ezért megvonva a vállam belekortyoltam az égető folyadékba.

- Oké – adtam meg magamat -, de tegyünk fogadalmat, hogy a Félisten továbbra se tudja meg, mi a helyzet nálam!

- Most árultad el magad – nevetett fel Lu.

Rossz ötlet volt belemenni.

1. rész

A telefonom irritáló rezgésére kaptam fel a fejem. Türelmesen, nagyokat pislogva figyeltem, ahogyan egyszerűen "letáncol" az asztalomról, egyenesen a földön lévő szennyesem közé. Gondoltam, majd elhallgat egyszer. Ám a rezgés nem csillapodott. Felpattantam, gyors mozdulatokkal kinyomtam az éppen bömbölő Coldplay számot, nehézkesen , de egyszerűen beletúrtam a ruha halomba.

- Ha ismét valami pasi van a háttérben lerakom... - szóltam bele nemes egyszerűséggel. Barátnőm szokásához híven felkuncogott.

- Skype? - kérdezte, s közben elképzeltem, hogy szőke haját csavargatja.

- Adj fél percet! - Leraktam a mobilom és rekordidő alatt bekapcsoltam az ágyon pihenő laptopomat. A kijelzőjén már nagyban villogott a két legjobb barátnőm neve: Lucy Hemmings; Summer York. Rányomtam a kis zöld gombra, majd a kamerába meredve magamhoz húztam az ágy másik végében heverő fésűt, és megpróbáltam kifésülni a hajfonatom által keletkezett gubancokat.

- Csajok - villantott ezer wattos mosolyt Lucy. - Ma jön! - visította elképesztően magas frekvenciával a kamerába.

- Ki? - horkantottam fel, miközben továbbra is a csomókkal bajlódtam, oda se hederítve barátnőm áradozására.

- Jaj ne! - fogta fejét Summer, nem szeret az ilyenekbe belefolyni. Általánosságban mindig az történik, hogy Lu valami "elképesztően aaahhh" srácról áradozik, én rendszerint megkérdezem, hogy ki Ő, és Sum csak tépi a haját, már amikor nem én tépem, mint ez alkalommal. Ekkor kezdődik Lucy "megzabálom a pofiját" szövege. - Az új srác. Luke idióta haverja, vagy kicsoda. - feleli Summer a szöszi helyett. Felvont szemöldökkel néztem a barnát. Igaz, hogyha a kamerába nézek tulajdonképpen mindkettőjük a szemébe bámulok. Mindegy.

- Oh, és? Mit akartok? - folytattam a beszélgetést.

- Megismerni! Mi mást! - nevetett fel Lucy. - Idióta, vagy nem idióta, ha úgy néz ki, mint a profilképén, akkor hűtök be sört és nyitva hagyom a szobám ajtaját...

Hadd ismertessem a barátnőimet röviden. Lucy Hemmings, szőke, szép, naiv, és imádja a pasikat.  A pasik úgy szintén őt. Elég nagy hírneve van. Egy bátyja van, aki történetesen az ikertestvére. Luke. Luke Robert Hemmings, akit a gimnázium tanulói ,,Mr Őrültenszexi Luke-nak" emlegetnek. Igen népszerű a lányok körében és mit mondjak, van mire vernie magát, találó becenevet kapott az biztos. Lucy tipikusan az a lány, aki bármit kérhet, mert megkapja, bármit elhatároz, és azt meg is valósítja. Nem sokan tudnak neki nemet mondani meggyőző természete és látszólagos bája miatt.  Summer York, sötétbarna haj, amihez gyönyörű zöldes-kék szempár csatlakozott, hihetetlenül okos, sokszor rácsodálkozunk, hogy ő a mi barátnőnk. Hihetetlen képességekkel áldotta meg az ég, nem is tudom hogyan éltem volna túl a junior évet, ha nincs Summer és a végtelen türelme velem szemben. Az utolsó előtti évünket kezdtük a Laguna High Schoolban - éljenek a Fehér cápák! -, elmondhatatlanul rágörcsölve arra, hogy a senior évünk tökéletes legyen. Mer azután bizony szétszéledünk, és ki tudja kit hová fúj a szél.

- Kösz kihagyom - legyintettem fintorogva. - Nem szeretek kémkedni mások után.

- Grace! Ne már! - nyavalygott az ifjabb Hemmo. - Ez nem kémkedés. Hogy is fogalmazzak, hogy ne bántsalak meg... Légy már egyszer csajos csaj! Lessük meg, hátha...

- ...Hátha tök cuki, meg izé csillámpor és nyalóka. Lu térj már észhez! Több száz alkalommal eljátszottad ezt. Summer... - kétségbeesetten haraptam be alsó ajkam. Erősen összeszorítottam, úgy, hogy lassan érezni kezdtem a vér ízét. Vártam, hogy a másik félről segítség érkezzen. Miden egyes alkalommal hányingerem lesz, amikor ennyire lányos viselkedéssel kell szembenéznem. Nem vonz ez a nyavalygás és dráma királynős viselkedés. Ne erőltessen rám senki semmit, majd, ha eljön az ideje, akkor én megnézem az adott illetőt. Érzelmek nélkül nehezen fognak meg, addig meg felesleges.

- Gracy... - ráncolta homlokát kínosan barna hajú barátnőm. - Igaza van Lucy-nek. Lehetnél, hogy is mondjam? Kicsit lányosabb... Igen a gördeszka meg a Coldplay menő... De hallgathatnál mást is... - ennyit annak, hogy számíthatok Sum-ra. Ebben a kibaszott világban senki nem érti meg az embert. Nem az a fajta vagyok, aki órákat tölt a fürdőszobában, hogy elkészítse a sminkét, vagy éppen egész nap a közösségi hálókon lóg, várva a "srácra", hogy írjon. Nem frissítgetem az instagramot, nem tolom teli képekkel. Legalább is egy jó ideje nem.

- Greenday, Imagine Dragons - vágtam rá reflexből, s büszkén kihúztam magam, hogy fel tudtam sorolni a másik két kedvenc bandámat, nem mintha nem ezt tenném úgy általánosságban.

- Ariana Grande, Selena Gomez - nyögték fájdalmasan egyszerre. Sokszor azt hiszem meghalt bennük a remény és szívük szerint letagadnának. De tulajdonképpen ezért annyira jó barátnők, még mindig mellettem állnak pedig számtalan okuk lett volna otthagyni engem. Nem csak a viselkedésem miatt, úgy együttesen az előző éveim problémái miatt.

- Miért akartok olyasmivé változtatni, ami soha nem voltam? – kérdeztem elhúzva ajkaimat.

- Nehéz lesz az utolsó éved, ha ilyen mentalitással vágsz neki a dolgoknak – kontrázott Lucy.

Elkerekedett szemmel készültem robbanni a kamerába, amikor ajtónyikorgás hallatszódott valamelyik féltől, ezzel megakadályozva azt, hogy kifejtsem véleményemet arról, hogy nem fogok megváltozni azért, hogy az utolsó évemben összeszedjek egy kevésbé épkézláb srácot, vagy azért, hogy így felkészítsem magamat az egyetemre. A lányok erősen aggódnak amiatt, hogy nem fogok tudni beilleszkedni a viselkedésem miatt.

Dühösen elfordultam, kis idő kellett mire túltettem magam azon, hogy az legjobb barátnőim cserben hagynak. Tuti, hogy rosszul jövök ki ebből az egészből. Tuti, hogy Lucy ismét szerelmes lesz és akkor pátyolgathatom a lelkét hetekig. Tuti, hogy...

- Lucy? Már megint mit csinálsz a gépemmel! - bukkant fel Luke a barátnőm háta mögött. Szívem nagyot dobbant, amint megláttam barátnőm mögött a kusza, szőke tincseket. - Azonnal add vissza! - a szőkeség kék szemeivel szikrákat szórt, csak úgy, mint hangosan sikoltozó húga. Másodpercekig csak pislogtam mikor szembesültem, hogy az idősebbig Hemming egy szál fekete alsónadrágban, vizes hajtincsekkel, törölközővel a vállán lépked nagyokat húga felé.

- Próbáld meg elvenni! - pattant fel Lu. Amúgy nem zavarta őket, hogy én és Summer még vonalban voltunk, áh nem... Hemmings-ék. Lucy futásnak eredt így csak szőke loknijait láthattuk a kamerában. Kezdetét vette a macska-egér játék, vagyis a Tom és Jerry futam. Lehet egy tál popcorn kíséretében kellett volna végig néznem, míg széttépik egymást. Óvatosan hagytam el helyemet, hogy ne tűnjön fel, hogy ,,Grace elhúzott", mikor egy orbitális puffanás hallatszott. Visszacsusszantam a székre és popcorn nélkül néztem (a Family guy helyett) 'A Hemmings testvérek'-et. Civakodásuk lassan gyerekessé fajult. - Lucilla Emma Hemmings! Ha nem engeded el levágom álmodban a hajad! - fenyegette Luke a húgát, megmondva esélytelenül és gyerekesen. Érdekes mennyire másképpen viselkedik akkor, ha nincs a közelében a két idióta haverja.

- Lucas Robert Hemmings, hogyha nem szállsz le rólam megharaplak. Egy... - számolt Lu. Amúgy szeretem ezeket a teljes neveket. Azt hiszik, hogy eltitkolhatják előlünk, de itt-ott mindig kiderülnek. - Kettő - Luke, mint egy 3 éves kinevette határozott húgát. Kezdett érdekes lenni - Három! - a szöszi ebben a pillanatban vámpír módra, belemélyesztette fogait a bátyja vállába. Luke ordított, míg a testvére száját egy megerőltetett sikoly hagyta el. - Summer itt vagy? - érdeklődtem másik barátnőm iránt

- Psszt! Nem hallom a drámát. Chipset? - szemeim könnybe lábadtak a tudatól, hogy Summer kiment nasiért, én... én pedig nem. Így jár az ember, ha túl jó a lelke - vagy csak túlságosan érdekli Luke Hemmings félmeztelen látványa - máskor önzőbb leszek.

- Hallod, lerakom. Beugrasz értem? - kényelmesen törökülésbe helyeztem magam, nem törődve a civakodó testvérpárossal.

- Aha - bólint tele szájjal - Hatra ott vagyok - Majd kacsintott egyet és mosolyogva búcsút intett nekem. Lehajtva a laptopom fedelét gondolkozni kezdtem. És arra a végkifejletre jutottam, hogy tiszta szívemből örülök, hogy egyke vagyok.

Summer pontban fél hatkor lépett be a szobámba. Halál nyugodtan álltam a barlangom közepén, tanakodva, hogy mit vegyek fel. Szürke Nirvana-s felső, fekete szakadt csőnadrággal, vagy AC/DC-s trikó egy farmer rövid gatyával, plusz egy sapi. Képtelen voltam dönteni.

- Mindig eltévedek a házatokban, a szobád egyedül akkora, mint a mi nappalink, szerencse, hogy nincs olyan nagy kaputok, amit távirányítóval lehet vezérelni, akkor bejutni se tudnék! Ezek mik? - huppant le a franciaágyamra Summer fintorogva, miután elhadarta a szokásos szövegét. - Büdös van! - eltorzult arccal lépett oda az erkélyes ablakomhoz és nyitotta ki a nagy üvegajtót. Nem kezdtem bele az én szokásos válaszomba, hogy a szüleim azzal próbálják kompenzálni azt, hogy nincsenek itthon, hogy minél többet költenek rám és a környezetemre – megjegyzem, mindezt feleslegesen. A pénz és a megvásárolt cuccok nem pótolják a hiányukat.

- Melyiket vegyem fel? - tettem fel neki is a rafinált kérdést. Arca a mondatom hallatán eltorzul, és a szekrényem felé vette az irányt.

- Grey... - szemeimet szorosan lehunytam a Grey szó hallatán. Nem szeretem a nevem rövidítését. Már alapból a Grace is úgy hangzik, mintha egy hosszú, bonyolult, vacak név rövidítése lenne. A Grey pedig egyenesen... Uhh. – Ühm, Gracy… Van vagy ezer ruhád! Anyukád szebbnél szebb holmikat küld. Miért ezeket a vackokat hordod? - Hevesen forgolódott a nagy szobában, ami kicsinek tűnt a mérhetetlen kupleráj miatt. - Amúgy meg, takaríts már ki az ég szerelmére, ha már a bejárónőtöket nem engeded fel!

- A Nirvana igenis jó. - zártam rövidre, nem törődve a beszólásán. Amióta anyuék sokat vannak távol nem igen fordítottam nagyobb hangsúlyt a szobám kinézetére. El voltam, és többnyire a nappaliban laktam. Túlságosan nagynak véltem a házunkat, egyedül nem szívesen aludtam az emeleti szobámban. – Mrs Andrewsnak meg mondtam, hogy Isten áldja.

- Te elküldted a bejárónőtöket? – húzta fel szemöldökét.

- Te nem felnél, ha egy idegen mászkálna a házatokban? A frászt hozta rám sokszor a matatásával. A szüleimet meg nem érdekli mi van itthon.

Sum benyúlt a szekrényembe, s kihúzott egy fehér felsőt. Az ujjatlan pólót fekete-fehér leopárd minta díszítette, és egy fekete, cifra betűkből álló felirat. Nem is tudtam, hogy van ilyen pólóm. - Van valahol egy fekete rövidnadrágom - csillant fel a szemem, s már keresem is a ruhadarabot.

- Ugye nem gondolod, hogy ezt hagyom felvenni? - Azzal a lendülettel a ruhakupac tetejére hajította a fehér felsőt is.

- Nem megyek - ráztam meg fejemet a sokadik ruhaválasztásom után, a második idegösszeomlásom közben. - Nem akarok vele találkozni, nem akarom kitenni innen a lábam! Visszafekszek és elindítok valami sorozatot. Te menj csak nyugodtan, érezzétek jól magatokat! - Átvonszoltam magamat az ágyra é nyakig betakarózva, megsértetten, de nem Summer által, sokkal inkább magam által, durciztam.

Summer óvatosan az ágyamra térdelve lehámozta rólam a meleg takarót. Éreztem törődését a simításából, ahogyan végig húzta kezét hátamon.

- Grace, tudom, hogy nehéz. Több okból is kifolyólag, de ne legyél ennyire bezárkózva! Lehet meglepetéseket tartogat számodra az este. Ezt te sem tudhatod...

- Ó, én nem fogok meglepődni Luke megalázó pillantásától, és attól sem, ha ma este megint egyedül kell éjszakáznom itthon! Ismerd be Summer, más a helyzetem, mint neked, nektek. Nem tudom meddig bírom így.

Barátnőm hezitálva bólogatott, azután hirtelen ötlettől vezérelve felpattant és a szekrényemhez irányult. Előrángatott egy fehér pántos, egybe szoknyát, amire fogalmam sincs honnan emlékezett, hogy megvan, mert egyszer volt rajtam. Egyszer és akkor utoljára a tavalyi utolsó előtti sulis hetünkön. A szoknyát sokáig egy nagy folt díszítette. Vörösbor volt, és az oka szintén Luke Hemmings volt. Elégedve bólogatott, én meg újra erőt kapva az élethez, felrángattam magamra.

- Na ez, ez nagyon csajos. Ugye, hogy kényelmes? - rebegtette idegesítően pilláit barátnőm. Utálom, hogyha igaza van.

- Aha. - akármit mondhattam volna. Tetszett az a ruha, és kényelmes, nagyon kényelmes volt. Úgy éreztem, mintha ismét ember lennék egy kicsit. Megjött a kedvem. - Na! - csaptam össze a tenyerem, és lassan összedörzsöltem - Mehetünk? - Igazából csak a kíváncsiság vezérelt, hogy vajon mit szól Luke, ha meglát abban a ruhában, amit tönkretett.

- Smink? - kapta el karom, én már nagyon meg akartam lógni. Úgy voltam vele, ha egyszer már beletuszkoltak ebbe az egészbe, akkor hadd szökhessek meg.

Minek kell az embernek mindig úgy kinéznie, mint egy top modellnek? Mit vétettem én nekik, hogy ezt művelik velem? Hadd legyek az, aki vagyok, utálom mikor valaki meg akarja mondani nekem, hogy mi a divat. Soha életemben nem követtem, és továbbra sem terveztem. Gyűlölöm azt, amikor rám erőltetnek 5 kiló sminket azzal a magyarázattal, hogy "Szebbé tesz!" – aha, és elmondhatatlanul károsítja a bőrt. Hahó! Gracy földön Gracy diktálja az öltözködési stílust, itt pedig a fekete kopott farmer és a lyukas The Rolling Stones felső az, ami elfogadott. Számomra a pamut rövidnadrágok és a sima oversize pólók a kényelmesek.

Idegesen beharaptam alsó ajkamat, majd egy ideig egyhelyben toporzékoltam - ha valaki látott volna azt hitte volna, hogy pisilnem kell. - Bénán elhúzott szájjal meredtem a zöldes-kék szempárba.

- Summer, minek? - a 'minek' szóra tettem a hangsúlyt, erősen nyomatékosítottam a 'M' betűt. Barátnőm mosolyogva a sminkes asztalom felé irányított. Alig sminkelek, alapozó, korrektor, szempillaspirál és szájfény díszelgett az asztalomon, illetve fiókjaiban elrejtve pár kincs, amiket természetesen a lányoktól kaptam, ám soha nem használtam őket. Rengeteg paletta teljesen bontatlanul lapult, nagyon sok rúzs úgy szintén még ki sem volt próbálva. A BB krémemen, egy fekete szempillaspirálon és a rózsaszín külsejű erdei gyümölcsös EOS-omon kívül, nem nagyon viselek mást az arcomon. Nem bírom magamon elviselni, elkenem, lesírom, leizzadom.

- Azt hiszem itt az ideje nekiállni kísérletezni... - kezdte Sum, s felemelte az eper illatú parfümöm mellett heverő, vadul rikító cseresznyepiros rúzsomat. Ijedve meredtem rá. Egy: fogalmam sem volt, hogy nekem honnan van olyan ajakápolóm.

- Na ne... Bármit, csak azt ne, tuti elkenem! - kerestem a kifogásokat, hogy miért nem akarom az ajakrúzst magamon látni. Hogy véletlen se érjen el, az ágyam másik felére szaladtam. - Egy okot mondj, hogy mire jó ez az egész sminkelősdi dolog!? Egyet! - kiáltottam idegesen, nagyon nem akartam. – Vagy magyarázd meg miért akkor kell ezt a kísérletezős dolgot bevezetnünk, amikor Luke-hoz készülünk!?

Gúnyosan meggyőző vigyorral meredt rám. Nála nagyobb manipulátort még nem látott a világ. Olyankor csak vigyorog, és megpróbálja elhitetni velem, hogy egy ártatlan lény, pedig rohadtul egy báránybőrbe bújt farkas.

- Luke imádni fogja!

- Ha iszok le fog kopni - néztem bele a tükörbe, mikor már ajkaimon pihent a szín. Jobbra fordítottam arcom, majd balra. Lehet, egyszer még hálás leszek érte. - Amúgy milyen fiúkról beszélsz? - torpantam meg. - Luke-ról és az idióta haverjairól? - még egyszer végig húztam a fésűt szőkés-barna hajamon, hogy biztosan úgy álljon, ahogyan én szeretném. A tükörből egy tűrhető külsejű lány nézett vissza. Nem mintha eddig nem lettem volna az, de az a Gracy sokkal jobban hasonlított egy Lucy féle lányhoz, aki mindig full sminkben és csakis, kizárólag szoknyában tipeg a bulikban. Elkapott a megfelelési kényszer. Felmerültek bennem a ,,mi van ha?" kérdések. Érdekelni kezdett a dolog. Körbetekintettem a szobámon és megállapítottam, hogy a holnapi napot a pakolásnak szentelem.

- Mikey nem is idióta - kontrázott vissza hirtelen kizökkentve engem gondolatmenetemből. Kezem megállt, aprókat lépkedve fordultam meg, Sum szikrázó tekintetével és egyre vöröslő arcával találtam magam szembe.

- Te tudod - vontam vállat, majd felkaptam az kis válltáskám és barátnőmmel együtt elindultunk a tőlem nem messze lakó Lucy-hez. Mellkasomban égető érzés keletkezett.